Nagy pontyok nyomában 4. rész – Küzdelem a dunai pontyokkal
(Az írás videót tartalmaz)

 

 

Nagyon szeretem az élővizeinken üldözőbe venni pikkelyes barátaimat, én ebben érzem legjobban a bojlis horgászat teljességét, hiszen itt a természet szabályai szerint, az intenzív vizekhez képest lényegesen kisebb halsűrűség mellett kell horgászni, éppen ezért minden fogás felértékelődik számomra.

Szűrés Haskó Tamás írásaira
Haskó Tamás

Nagyon vártam ezt a horgászatot! Ez az a víz, mely számomra az igazi kihívást, élményt és kalandot jelenti. A rengeteg vízbe dőlt fa, melyek előtt töklevelek szárai nyújtózkodnak és hínármezők tarkítják a gyönyörű vizet, ami szinte teljesen áttetsző, így jól látszik a fenéken megbújó kagylók tömkelege, ez jellemzi a Zátonyi Holt-Dunát! A holtág a Duna jobb parti árvízvédelmi töltések egységes védvonallá építésével alakult ki még a 19-20. század fordulóján, jelenleg a Szigetköz nemrég létrehozott mentett oldali vízpótló rendszerének főműve. Vízszintje zsilipekkel szabályozható. Fő hasznosítási formái a belvizek és fakadóvizek tározása, elvezetése, a vízparti üdülés, a horgászat, halászat, valamint az öntözővíz-szolgáltatás. Egy része fokozottan védett természetvédelmi terület.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Alattam víz, kapaszkodó semmi, csak reménykedtem, hogy nem egy újabb bakiparádéhoz gyűjtünk anyagot! :)

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A víz, mely engem egy életre magával ragadott

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A két bója külső oldalát terveztük horgászni

 

Kora délelőtt érkeztünk a vízterületre Csaba barátommal, aki miután meglátta a vizet, szinte ledermedt. Telis-teli akadóval, alig egy méteres vízmélységgel és kristálytiszta vízzel kellett szembesülnünk, ami külön-külön sem túl jó, de így együtt kimondottan komoly kihívásnak tekinthető. A halak érdeklődésére inkább az éjszakai órákban lehetett számítani, ezért a nappalt a táborépítésnek, bójázásnak, etetésnek szántuk, így próbáltuk a kapásidő alatt minél nagyobb nyugalmat biztosítani a bójáink közelében, melyeket egy hatalmas bedőlt fa két szélénél helyeztünk el. Ez jó támpontot jelentett az éjszakai dobások során. Alapozásnál nem akartunk túlzásokba esni, ezért körülbelül két kilogramm főtt magkeveréket, egy kilogramm Haldorádó Black Squid főzött bojlit és néhány marék különböző méretű halibut pelletet szórtunk a bójáink közelébe. Csabával egy-egy bottal az etetésünket horgásztuk, míg a másik botjainkkal az etetéstől kicsit távolabb, a végszereléket kisebb PVA csomagokkal kiegészítve keresgéltük a pontyokat.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az akadók közelsége miatt volt fontos az éjszaka jól látható dőlőbója

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az etetésre szánt Black Squid bojlik egy részét elvágtuk a gyorsabb hatás érdekében

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az alapozó anyagok összekészítése, mely főtt magokból, Black Squid bojliból és halibut pelletből állt

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ezzel szórtuk meg bójáinkat

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Könnyű volt nyomon követni az etetésünket a kristálytiszta vízben

 

Ahogyan besötétedett, talán félóra sem telt el, mikor Csaba egyik botján határozott kapás jelentkezett, melyre gyorsan kellett reagálnunk, nehogy akadóba úszásért elveszítsük. A hal „együttműködő” volt, így néhány perc után könnyedén megszákolhattam túránk első fogását, egy szép dunai pikkelyes pontyot. Mindketten nagyon örültünk a kicsit több mint négy kilogrammos pikkelyesnek, ami biztató előjelnek tűnt. A szerelék visszajuttatása után nyugovóra tértünk, próbáltunk pihenni egy kicsit a következő kapásig, mely nem sokkal éjfél után érkezett a jobb oldali botomra. Nem vágtam be neki, mivel fonott főzsinórt használtam, inkább csak határozottan ráemeltem a bottal a nyeletőfék visszaváltását követően. Azonnal éreztem, hogy nagyon elúszott tőlünk jobbra, így szinte lehetetlen lett volna partról kifárasztani a köztünk húzódó alattomos hínármezők miatt, ezért csónakba szálltunk és próbáltunk mi a hal fölé jutni. Ennek egyáltalán nem örültem, nem akartam csónakázással elijeszteni az amúgy is óvatosan táplálkozó halakat. Sikerült elfordítanom a bedőlt fáktól és a töklevél mező szélén fárasztottam ki tükrös barátunkat. Partra érést követően boldogan nyugtáztuk, hogy az előbbinél szebb fogást könyvelhettünk el az 5,4 kilogrammos hallal. A fényképezést követően előző társához hasonlóan őt is szabadon engedtük, mert egy igazi bojlis horgásznak bizony nemcsak ott kell visszaengedni a halakat, ahol szabály kötelez rá, hanem a természetes vizeken is fontos ez a szemlélet!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Csaba hóember kombinációja

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Fontos volt a pontos dobás, különben csak a mókusokra várhattunk volna! :)

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Érkezik a helyére a végszerelék

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A víz alatti kamera is nyomon követte az etetésünket

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Növények a halak szemszögéből

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az első kapás utáni izgalmas fárasztás

 

Ahogyan visszahúzódtuk sátrainkba, erőteljesen hűlni kezdett a levegő. Bizony elkelt a jó minőségű hálózsák, melynek melegét túl sokáig nem élvezhettem, mert hajnali három óra táján a bal oldali botom is elsült. Ahogyan kontaktusba kerültünk, egyből éreztem, hogy a hal nagyobb lesz az előzőeknél – az orsó fékje is ezt bizonygatta, mikor felsírt. Próbáltam gyorsan visszalopni a zsinórt, mert féltem, hogy a bója mögötti fában elveszítem a halat, de szerencsémre némi huzavona után el tudtam terelni onnan, majd már az előttünk lévő tiszta területen fáraszthattam. Még perceken keresztül bizonygatta erejét, melynek Csaba vetett véget, mikor óvatosan alátolta a merítő szákot. Na, ennek a halnak már mindketten nagyon örültünk! Gyönyörű, hosszúkás pikkelyes ponty éhezett meg a bojlinkra. Súlya pontosan nyolc kilogramm volt.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ennyi hínár közt hol is a hal?

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A hóember variáció elnyerte a tetszését

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Egy gyors fotó…

Teljes mérethez klikkelj a képre!

… és már mehet is vissza

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az én első halamra sem kellett sokat várni

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A bot szépen dolgozik, jó hal küzd a horgon

 

Az éjszaka további része eseménytelenül telt és hamarosan ránk reggeledett, de elégedetlenségre semmi okunk nem volt, hiszen három kapásból három fogást könyvelhettünk el az ősz közepén egy gyönyörű természetes vízen.

Csónakból ellenőriztem az etetésünket, ami nem volt nehéz, hisz minden szem vízbe szórt csalogatóanyag tisztán látszott, jól nyomon követhető volt, hogy mennyit fogyasztottak el a halak. Egy kicsit ráetettem – nem akartam később ezért megint „összezörögni” az etetésünket –, nem sokat, csak mégis legyen valami friss csalogatóanyag is az érkező halaknak.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Egy igazi dunai őslakos

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Neki is jár a szabadság

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Reggeli hiányos etetésünk. Nem sok maradt belőle

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Én egy speciális csúszó végszereléket használtam…

Teljes mérethez klikkelj a képre!

… Haldorádó Side On ólommal szerelve

 

A nappali órákban nem igazán mertünk kapásra gondolni, de a halak megint csak átírták a forgatókönyvet: Csaba bal oldali kapásjelzője adta tudomásunkra, hogy valaki bizony megéhezett a csalira. A töklevél mező szélénél akasztotta meg a halat, mely szinte kötelező gyakorlatként ugrott be a levelek nyújtotta biztonságos takarásba, ezért csónakkal kellett megközelítenünk a kis mohó pontyot, amit azonnal meg is szákoltam. A mérlegelésnél jót nevettünk: „éppen” elfért a mérlegelő szákban! :) No, nem baj, legalább nem telt eseménytelenül a délután, de már az éjszakára koncentráltunk, alig vártuk, hogy besötétedjen és újra reális esélyünk legyen egy-egy szebb fogásra. Ennek megfelelően frissítettük a csalijainkat és az újradobást követően feszült figyelemmel vártuk a kapásokat, de sajnos azok nem úgy érkeztek, mint ahogyan az előző este. Már éjfél is elmúlt, mire Csaba nyeletőféke felsírt. Mire kiugrottam a sátorból, már fárasztotta ellenfelét, aki határozottan jelezte felénk nemtetszését. Csak lassan került a merítő közelébe, de ő sem kerülhette el a pontymatracunkat. Szép kis duci tükörponty volt az elkövető. Gyors mérlegelés, aztán fotó és már mehetett is vissza, hátha küld még nekünk egy-két érdeklődőt a felmenői közül. Az éjszaka első felében volt egy pittyenés a bal oldali botomon, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, aztán az éjszakai ellenőrzés során derült ki, hogy bizony kapás volt, csak az elkövető egyből a fába rohant vele, így nekem már csak a bosszúság, illetve a gubancolás jutott fárasztás helyett.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A szerelék fontos eleme az előke, melynek kagylóállónak kell lennie, illetve fontos a hibátlan minőségű horog, hiszen sokszor keményen kell elhúzni a halakat az akadóktól

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Csaba nappali meglepetés halacskájával „küzd”

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ő sem tudott ellenállni a tartalmas bojlinak

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A kis pikkelyes, ami megdolgoztatott minket

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Panírozott Black Squid csalizó bojli pici fluro pop-up bojlival kiegészítve

 

Ezután sajnos több érdeklődő nem jelentkezett az éjszaka, viszont reggel egy váratlan kapásra kellett reagálnom, melynek nagyon megörültem – nem gondoltam, hogy nappal eljutok egyáltalán kapásig. Nem mertem kockáztatni, egyből csónakba szálltunk és a hal nyomába eredtünk, így lényegesen könnyebben fáraszthattam ki a töklevél mezőben. A hal egy zömök, életerős tükörponty volt 7,7 kg-s súllyal, amit a túra második legnagyobb fogásaként könyvelhettük el.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Csaba is eredményesen használta ezt a csalikombinációt

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Íme, aki nem tudott ellenállni neki

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Reggeli búcsúhalam

 

Negyvennyolc órás horgásztúránk lassan végéhez közeledett, mely során összesen hat darab halat sikerült zsákmányolnunk. Egyértelműen az éjszakai órák voltak az eredményesebbek, a kapások jelentős része erre az időszakra korlátozódott. Meggyőződésem, hogy minden fogást az adott körülmények tükrében kell kezelni. Késő ősszel természetes vízen bojlival pontyot fogni nagyon szép eredmény!

Sorozatunk természetesen folytatódik tovább: egy újabb, a maga nemében különleges vízterületre látogatunk el a következő részben, tartsatok akkor is velünk!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ezt a gyönyörű, 13,05 kg-os tükörpontyot még a nyáron sikerült horogra csalnom ugyanitt a FermentX bojli tesztelése során. Remélem, még találkozunk!

 

  Nappal vagy éjszaka?
(Az írás videót tartalmaz)

 

 

E horgászat apropóját egy érdekes felvetés adja. Főként a nyári időszakban gyakran felmerülő kérdés, hogy mikor lehetünk igazán eredményesek? Kora reggel, napközben, késő délután vagy talán éjszaka? Nos, én is (a legtöbb „átlaghorgászhoz” hasonló módon) főként a nappali órákban horgászom, de időnként belekóstolok az éjszakai horgászatba is. Sokan esküsznek rá, hogy az igazán nagy, kapitális halakat csak éjszaka lehet megfogni. Én ezt nem merném egyértelműen kijelenteni, de úgy vélem, hogy időnként egy-egy próbát megér!

Szűrés Döme Gábor írásaira
Döme Gábor

Egy olyan horgászaton vettem részt a közelmúltban, amely során megközelítőleg azonos időt, 5-5 órát horgásztam nappal és éjszaka. Délután kezdtem a horgászathoz, majd ezt folytattam éjszaka. A végeredmény számomra is meglepő volt!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Vajon melyik időszak az eredményesebb?

 

A horgászat helyszíne

Mindez Kiskunhalason, a Tóth-tavon történt, amely híres saját nevelésű (!!!) szép pontyairól és amurjairól. Itt reális esély mutatkozik rá, hogy az átlagos 1-3 kilós pontyok között beköszön néhány termetesebb, 5-15 kg közötti ponty és amur is. Nyilván ezek horogra kerítéséhez némi szerencsére is szükség van, de az nem kérdés, hogy a vízben élnek ilyen kapitális egyedek, sőt még ennél nagyobbak is!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az alapozó etetés mindössze 2 kg tejsavas magmix volt

 

Itt régóta eredményesen alkalmaz a tógazda egy különleges etetési technikát, amely főként a meleg nyári időszakban hatékony. Ez a lucernakarika, amely a vízfelszínen lebeg. A tó körül kiterjedt lucernatábla található, amelyről mindig annyit kaszálnak, amennyi a halak etetéséhez kell. Ezt a karikákba rakják (amely szintén lebeg), ebből húzzák ki és eszik meg a halak, főként az amurok.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A tavon található etetőkarikák környékét érdemes megetetni, majd a másik oldalról rádobva meghorgászni

 

Szeretném azt a tévhitet eloszlatni, amely szerint azokon a tavakon, ahol etetik a halakat, nem lehet semmit fogni! Azokon az intenzíven telepített tavakon, ahol nem kap rendszeresen táplálékot a halállomány, ott lefogynak, legyengülnek és a betegségekre is sokkal fogékonyabbakká válnak. Itt – a Tóth-tavon – a halak nagyon jó erőnek örvendenek, szépek, egészségesek és folyamatosan gyarapodnak, szívesen fogadják mindig a további finom falatokat.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A szemben található horgászhelyem kb. 55-60 méterre volt

 

A horgászat megkezdése előtt itt mindig beetetek. A legjobb helyek az etetőkarikák környékén vannak, amelyből van bőven a tavon. Horgászni csak az U alakú tó belső karéjáról szabad, azonban aki etetni szeretne, nyugodtan átsétálhat. Ezt tettem én is.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A FermentX technológiával készült tejsavas magmixek verhetetlenek a nyári ponty- és amurhorgászatok során!

 

Az alapozó etetéshez 1-1 csomag Haldorádó FermentX technológiával készült Tejsavas kukorica-búza és 4X Mag Mixet használtam. Nyári időszakban ezek a tejsavas erjesztéssel készült magkeverékek verhetetlenek a ponty- és amurhorgászat során. Meggyőződésem, hogy ez jobb, mint az otthon előállított bármilyen „rettenetes”. Aki nem hiszi, próbája ki!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A nyári horgászatok ászai a FermentX etetőanyagok, amelyek horgászatra kész változatban kerülnek forgalomba

 

Ha tejsavas magvakkal etetek, minden esetben FermentX etetőanyagot töltök a feederkosaramba. Ezen a tavon legeredményesebb a Tejsavas Nagy Ponty, azt követi a Tejsavas Mézes Pálinka, majd a Tejsavas Betainos.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ezen a tavon a FermentX Tejsavas Nagy Ponty a legfogósabb keverék

 

Mi a FermentX magvak és etetőanyagok fogósságának titka?

Bizton állíthatom, hogy a valaha készült legjobb, az ősi alapokat megőrző, de modern tudományos kutatásokat ötvöző erjesztett etetőanyag családot hozhattuk Haldorádó FermentX márkanéven forgalomba! A FermentX magok 60 nap fermentálás (erjesztés) után kerülnek forgalomba. A speciális tartályokban úgy érlelődik a keverék, mint a legjobb borok. Ilyen hosszú idő alatt vaj puha lesz minden összetevő és feltárja minden kincsét!Garantáltan 100%-ig természetes és nem tartalmaz tartósítószert, ilyet házilag képtelenség készíteni.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A nedves etetőanyagot egy törőszitán átpréselve még gyorsabban és egyenletesebben oldódó keveréket kapunk

 

Milyen csali kerüljön a horogra?

Ezen a tavon gyakorta a beetetést követően szinte az első dobás után lehet már számítani a halak kapásaira! No de milyen csali kerüljön a horogra? Az egyik horogra búzafüzér, míg a másikra 2-3 szem kikönnyített tejsavas kukorica került. Ezeket az etetőanyagból vagy a magmixből kell a horgászat megkezdése előtt kivenni.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A legfogósabb csalik, amelyeket a magmixekből és az etetőanyagból vettem ki

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ritkán voltak mozdulatlanok a botok spiccei

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Sőt többször rövid időn belül mindkét botomon kapás volt

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Szép páros ...:)

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A halaknak nagyon ízlett a csalim

 

Hogyan növelhetjük a halak méretét?

Számos hal kifogása után felmerül, hogy miként lehetne esetleg nagyobb halakat is fogni, miként lehetne szelektálni? Van erre néhány trükk!

1. Növeljük a csali méretét.
2. Próbáljunk más típusú, pl. hallisztes pellet vagy bojli csalikkal horgászni.

Bár a saját tapasztalatom az, hogy ezek gyakran nem hoznak látványos változást, nem növekszik a méret a kívánt mértékben… Akkor mi lehet a jó megoldás?

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Gyakorta a csalifüzér méretének növelése vagy a más típusú csali használata sem tudja megfelelő módon szelektálni a halakat!

 

3. Egyre távolabb horgászva az etetéstől csökken ugyan a kapások száma, de növelhető az egyedsúly!
4. Ha ez sem hoz megoldást, akkor már csak az éjszakában bízhatunk, vagy még abban sem…

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az etetéstől egyre távolabb bevetett végszerelék tudja csak a halak méretét növelni

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A kapások száma megritkul, de látványosan nő(het) a méret!

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Természetesen minden hal visszanyerte szabadságát

 

Végszerelékem

Hatékony és egyszerű végszereléket használtam, amely fél-fix rendszerű, segít a biztos akadásban, de esetleges szakadás során megszabadulhat tőle a hal, nem kell magával cipelnie. Lelke a Haldorádó Pellet Feeder Complete kosár 30 grammos méretben. A gyors előkecserét és a végszerelék fixálását az előkerögzítő gyorskapocs biztosítja, amely finoman, de megszorul a kosár végében található gumiágyban.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A végszerelékem elemei

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A fél-fix megoldás és a fűzött csali segít a tökéletes akadásban

 

Spro Team Feeder termékek

Elkészült végre az új Spro Team Feederbot család is, amely 2,7 és 3 méteres pickerbottól egészen a 3,3; 3,6; 3,9 és 4,2 méter hosszú feederbotig terjedő komplett kínálattal rendelkezik. Ez egy kedvező árú, a mindennapos horgászatokhoz készült pontyos botcsalád, amelyben mindenki megtalálja a számára ideális méretű és erősségű botot.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A fejlesztőmunkánk eredménye a Spro Team Feederbot…

Teljes mérethez klikkelj a képre!

… és orsócsalád

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A termetes halak kellőképpen próbára tették a szerelék minden elemét

 

Ezt teszik teljessé a Spro Team Feeder orsók, sőt lesz Gamakatsu Team Feeder horog is! Ezek mind-mind a Spro és az én közreműködésemmel 2013-ban forgalomba kerülő új termékek. Már a hetedik éve, hogy hatékony munkakapcsolatban vagyok a Spro fejlesztői csapatával, ennek láthatják most az újabb eredményét.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A legjobb felvételek elkészítéséhez néha különleges pózokra van szükség

Teljes mérethez klikkelj a képre!

De a modern technika segítségével…

Teljes mérethez klikkelj a képre!

… rendkívül látványos módon tudunk egy látszólag hétköznapi dolgot is bemutatni

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ez a szép amur is nagyra értékelte a ténykedésünket…

Teljes mérethez klikkelj a képre!

… majd visszaengedésekor szinte nekiúszott a kamerának, mert szerepelni akart… :)

 

Minden halat a kifogása után lemértük, adatait feljegyeztük, majd azonnal vissza is engedtük. Az első 5 órás horgászat számomra is meglepő eredményt hozott! Összesen 33 db halat, 29 db pontyot és 4 db amurt fogtam 98,2 kg összsúlyban. A legkisebb ponty 0,5 kg volt, míg a legnagyobb 6,02 kg. A legkisebb amur 4 kg-ot, míg a legnagyobb 13,26 kg-ot nyomott, amely már a szürkületi időszakban köszönt be!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Még a legnagyobb amur is eljátssza azt a trükköt, hogy látszólag megadja magát

Teljes mérethez klikkelj a képre!

De ha szák közelébe kerül, felrobban a víz!

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Kellően nagy és mély merítőháló nélkül nincs esélyünk a megfogására, mert kiugrik belőle

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A nap legnagyobb és legszebb amurja!

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Íme, a pontos súlya

 

Mindezek után nagy izgalommal vártam az éjszakát. Tetemes pénzösszeget mertem volna tenni rá, hogy éjszaka még nagyobb, kapitális halakat tudok majd fogni. Ezzel szemben némi csalódással fejeztem be éjfél után a horgászatot.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az éjszakai horgászat megkezdése előtt ismét beetettem

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Majd vártam a kapást… A feederspicceket megvilágító kis lámpáknak köszönhetően remekül látszódott a spiccek minden rezdülése még a legnagyobb sötétben is!

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Horgon ez első éjszakai halam

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ő lett a legnagyobb pontyom, súlya meghaladta a 8 kilót

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Majd őt követte ez szintén 8 kilós amur. Ezenkívül fogtam még 3 átlagos méretű pontyot, és vége! Meglepően gyengére sikerült az éjszakai horgászat…

 

Mindössze 5 db halat, 4 db pontyot és 1 db amurt fogtam 24,83 kg összsúlyban, pedig mindent ugyanolyan intenzitással csináltam, mint nappal. Igaz, hogy ezek között volt a legnagyobb, 8,06 kilós pontyom, amelyet egy 8 kilós amur követett, de utána szinte semmi! Pontosabban 3 kisponty. Éjszaka mintha „lesavazták” volna a vizet, vagy csak egyszerűen elmentek aludni a halak…?

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A jegyzőkönyvből kiderül, hogy nappal 33 halat, 29 db pontyot és 4 db amurt fogtam. Ezek összsúlya 98,2 kg volt. Ezzel szemben éjszaka csak 5 halat, 4 db pontyot és 1 db amurt fogtam, amelyek összsúlya 24,83 kg volt. Ezen a napon nem kérdés, hogy a nappali horgászat volt az eredményesebb!

 

Ezen a tavon, ezen a napon egyértelműen a nappali horgászat bizonyult eredményesebbnek. Ebből messzemenő következtetéseket nem kívánok levonni, hiszen ahány víz, annyi szokás. Itt a nyár, itt a jó idő, amikor éjszakák sem túl hidegek, mindenkit arra buzdítok, hogy próbálja ki a saját vizén is, hogy melyik időszak az eredményesebb, és ossza meg velünk tapasztalatait!